Brummogott a “Nagymedve” reánk, mondván itt az idő, a téli álom után, útra kerekedjünk hozzá, a messzi keleti szláv birodalmába. Amúgyis régóta kívánságlistánkon volt az, hogy betekintést nyerjünk a ruszki mindennapokba. Természetesen volt előszervezés bőven. Peti oldotta a logisztikát és az egyéb technikai előkészületeket, én írtam szokásosan a forgatókönyvet, a vízumok elintézést pedig közösen négyen egy skype beszélgetés keretén belül rendeztük. Szerencsére a vízumokkal minden rendben volt. Ügyeltünk rá, hogy minden pontos adat üljön.

Lassan már kezd hagyománnyá válni, hogy a budapesti reptéren is megtalálható Frei kávézóban kezdjük a napot. Mindenki kikérte a saját maga kis kávéját, majd nyugodtan elszürcsölgettük. Sietnünk nem kellett, mivel ráláttunk a beszállókapura.

A megérkezéssel, az útlevél és vízumok érvényességével nem volt gond. Az ellenőrzés flottul ment, egy panaszunk sem lehet az oroszokra. Ennél még profibb volt a bérelt autónk átvétele. Volt már lehetőségünk számtalan országban bérelni kocsit és intézni helyszínen az adminisztrációját, így van összehasonlítási alapunk. Egyértelműen az orosz ügyintézés a legprofibb. A faszi tökéletes és érthető angolsággal elmondott minden részletet (mikor, mit, hogyan, hova, miért).

Főhadiszállásunk a Zvenigorodskaya utcájában volt berendezve, szinte tökéletes logisztikai megtervezéssel, hiszen a szállásunk közelében volt metró, ATM, számtalan kocsma és bár, sőt még a parkolást is megtudtuk oldani. Bár egy kicsit verekedni kellett a helyekért, amolyan az erősebb kutya baszik stílusban, de Peti profin oldotta ilyenkor a helyzetet.

Becsekkolásunk után a recepción rögtön rákérdeztünk, hol lehet az utcánkban valami jót enni. Az orosz csóka a Paprika és a Port Arthur néven futó éttermeket ajánlotta. Első napi ebédünket a Paprikában indítottuk. Kezdésként vodkával startoltuk el a szentpétervári missziónkat. Helyiek a vodka mellé savanyú uborkát tolnak le. Mit mondjak erre, mi is így cselekedtünk, az ízkombó pedig mennyei volt.

Az időjárás első napon nem volt kegyes hozzánk. Eléggé borús és depis volt a hangulat, de a mi kedvünket ezt nem befolyásolta. Jól behatoltunk a belváros sűrűjébe, sajnos ugyanilyen intenzitással az eső is adta ránk az áldást. Szerencsére az utcák tele voltak menő és dizájnos kávézókkal, bárokkal és éttermekkel, így gond nélkül be tudtunk ülni az egyikbe. Mondanom sem kell, a pincércsajok hamvasak voltak, mint egy finom barack, a kiszolgálás ügyesen ment. Bár a kávé minőségében még elmaradnak a talján és a balkáni tesóktól, de ezt nem dörgöltük az orruk alá, hiszen tudtuk, egy olyan országban járunk, ahol nem a kávét, hanem a vodkát és egyéb kemény szeszes italokat adagolnak magukba intravénásan.

TIPP: Szinte mindenhol lehet kártyával fizetni, még az útmenti távcső is működik bankártyára. A mi esetünkben jobban is váltja az orosz rubelt mint a pénzváltó.

Kora estére keményen lehűlt a levegő és az eső még nagyobb intenzitással esett. Úgy döntöttünk, a Szent Izsák székesegyház és környékét áttoljuk a szombati napra. Bevásároltunk vodkával, ala ruszki standard és visszavonulót fújtunk a szállásunkra. Az otthoni híreket olvasva tudatosult bennünk, hazaérkezésünk után tizennégy napos “ajándék” karantén jár nekünk. Valami “csináltjárvánnyal” riogatják a jónépet, de ebbe most nem mennék bele. Maradjunk az orosz mindennapoknál.

Másnap egy kissé másnaposan. Az idő továbbra is szar és az északi hideg szél is nagyobb erővel fújt. Reméltük, hogy Peterhofban, az orosz Versailles-ként emlegetett kastély területén, az égiek kegyesek lesznek hozzánk. Maradjunk annyiban, legalább az eső nem zúdult ránk, de mivel közel voltunk a tengerhez, így a seggünk is befagyott, olyan hideg volt. Ha az usankám nem lett volna rajtam, akkor a füleimet letörve és darabokban viszem haza.

A kastély parkja gyönyörű, még így kora tavasszal is, de nyáron és ősszel még ütősebb lehet, mikor minden zöld és színes. Az épület belseje maga a pompa és fényűzés. Az ott dolgozókkal nyelvi szinten meggyűlt a bajunk, szinte mutogatni kellett mit akarunk és nekik, hogy ők mit akarnak tőlünk. Hála istennek tömegnyomor nem volt, mert az a halálom. Kényelmesen végig tudtuk sétálni azon helyeket, amiért fizettünk.

Ebéd után Kronstadt volt terítéken. Főleg katonák, tisztek és azok családjaik lakják a várost. Eléggé lehangoló és depressziós hangulatot áraszt ki magából, de cserébe láttunk élőben hadihajókat és tengeralattjárót is. Nagy élmény volt ez számunkra.

Késő délutánra visszaértünk a szentpétervári forgatagba. Befelé a városba brutalista szocreál szürke lakótelepek és kormányzati épületek magasodtak és böhöm méretű gyári épületek rondítottak bele a tájba. Egy kis időre megálltunk egy bazinagy zöld színű diadalívnél, ahol lőttünk pár fotót, majd visszagurultunk a szállásra, mivel találkozónk volt a helyi kapcsolatunkkal Zsófival, aki jelenleg a szentpétervári magyar konzulátuson teljesít szolgálatot. Vele még évekkel ezelőtt sikerült megismerkednem. A csajszi keményen vágja az utazási témákat, hiszen szabadidejében szintén utazik és blogol. A találkozó helyszínét benéztük és jópár perces késéssel, de megtaláltuk egymást a belvárosi rengetegben. Egy helyi grúz éttermet ajánlott és ültünk be egy finom és omlós grúz steakre. Kisérőnek hozzá vodka és sör járt.

Harmadik napon is az időjárás úgy döntött, jól megöntözi Szentpétervár lakóit. Mi pedig úgy, hogy felszáguldozunk Vyborg kicsiny, de annál hangulatos városába. Vízumunk nemcsak Szentpétervárra, hanem az egész Lenyinigrádi területre volt érvényes, Vyborg pedig még pont beletartozott ebbe a területbe. Az út hosszú volt, bő két órás, de a napocska kezdett kibújni a felhők takarásából. Úton a város felé egy kellemes csalódás is ért minket.

A célponthoz érkezve eléggé szép kis időnk lett. A város szépen megőrizte régi épületeit. Éltek itt svédek, finnek, németek és oroszok. Középkori várában nagyon jó idegenvezetést kaptunk, Kár, hogy szinte nem értettünk belőle semmit. A srác nagyon gyorsan vakerálta az oralhistoryt. A vár tornyában pazar kilátás nyílt a városra, majd a toronyból lefelé bepillantást nyerhettünk a régió történelmébe. Nagyon fasza kis múzeum van berendezve a vár belsejében.

Várból kifelé bevonultunk a városba. Sajnos sok épület itt is eléggé lepusztult állapotban van, de valamiért ennek is meg volt a maga bukéja, szépsége. Mivel már nagyon kajásak voltunk, étteremre kezdtünk vadászni. Találtunk is egy nagyon príma középkori feelinggel berendezett vendéglőt. A pincérlányok autentikusan, helyi népviseletben voltak beöltözve és készségesek voltak mindenben. A méz sörük pedig egyenesen mennyei volt. Folyékony nektárjukból két nagy korsóval is legurítottam. Nem tagadom egy kissé fejembe is szállt a nedű, ráadásul a pisálás is elkapott. A viking hajóknál ki is engedtem a fáradt olajat. Úgy bizony! Eredeti nagyságú, két viking hajó pihent a vyborgi parton, készen arra, hogy harcosaival újra meghágják Európát. Meg kell jegyeznünk, az orosz sofőrök toleránsak és nem idegbajosak. A kamionos pali simán lehúzódott a leálló sávba, hogy mi elférjünk mellette.

Estére már a szentpétervári éjszakában találtuk magunkat. Miki és Dávid rendesen be volt indulva. Indítottunk először a Port Arthurban, ami közvetlenül a szállásunk mellett volt. Hát, nagyon menő hely, nekem bejött, bár kicsit sznobos. Élő funk zenét játszottak, tormás vodkát és barnasört ittunk. Onnan egy teljesen más világba csöppentünk. Bementünk egy sportkocsmába, ahol igazi helyi orosz alkeszok – fiataltól egészen az idősekig – szlapálták a piát. Azon az éjszakán kipróbáltuk a metrót is, flangáltunk egy kicsit az éjszakában.

TIPP: Figyeljünk a következőre! Az egyes metró kereszteződések állomásai különböző névvel vannak megnevezve az egyes vonalakon.

Negyedik napon Szentpétervárott a nap is kisütött, bár a szél még így is fújt, de nekünk már ez is áldás volt. A Vérző Megváltó templomot metróval közelítettük meg. Egyébként nagyon stíl a szentpéterváriak metrója. Vonaljegyet pár centért tudsz venni. Jó mélyre fúrtak annó az oroszok. Jó kis idő, míg mozgólépcsővel le vagy felérsz az adott helyre. A Vérző Megváltó templomot éppen renoválják, így telepakolták konténerekkel, hogy még csúnyább legyen a templom körül. Be sem mentünk, inkább egy hosszabb sétával nekiindultunk az Auróra cirkáló felé. A széllel meggyűlt a bajunk, főleg a hídon. A Néva folyó hullámaira ránézve meg inkább a hugyozás kapott el minket, mint a panoráma csodálata.

Auróra méltóságteljesen várt minket, kikötve a Néva partján. Ő maga a történelem, aki megannyi kalandot élt át az orosz történelem során. Nagyon király múzeum van berendezve a belsejében. Aki szereti a hadi dolgokat, annak öröm lesz minden perc, amit a hajón tölthet.

Hajón az időt fullosan kimaxoltuk, ránk is támadt az éhség, de még inkább a pisálás érzete. Éttermekbe belebotlottunk, de ezek mind japán vagy koreai vendéglők voltak.
Nyílegyenesen célba vettük a Péter-Pál erődöt, mert úgy gondoltuk, ott biztosan lesz valamiféle étkezde. Nem tévedtünk, találtunk is egy kifőzde szerűséget, ahol igazi orosz nagymamák szolgáltak ki minket. Egyiknek a szájában vasfogsor volt végig. Mikor mosolygott a mama? Hát volt egy érdekes látványa az egésznek. A kaja amolyan menzás fílinget idézett elő bennem, de bőven ehető volt. Érdekesség, a WC-be egy négyszámjegyű kóddal tudtál bejutni, amit a takarítónőtől kellett kikérned.

A nagy össznépi zabálás után egy kisebb séta következett az erődön belül. Hangulatos, abszolút megéri ott is elidőzni. Mivel a felhők közeledtek, a levegő hőmérséklete pedig bőven fagypont alatt volt, így nem kellett sok hozzá, újra egy épületben találtuk magunkat. Az erőd lábánál bemenekültünk a hideg elől egy puccos helyre. Legurítottunk egy kávét, én hozzá klasszikban egy csokis sütikét, miközben figyeltük az emberek nyüzsgését. A hely tele volt jól szituált emberekkel. Urak elegánsan öltözve, míg a nők topmodelleket megszégyenítő alakjukkal dobták fel a hely hangulatát.

TIPP: Sok más orosz vendéglőben, itt is le kell adnod a kabátod előre és utána tudsz helyet foglalni.

A Szent Izsák székesegyház felé sétálva csináltunk jópár fotót. Izsáknál bő egy órát voltunk. Két külön jegy szól a kupolájába és a belsejébe. Ha már ott voltunk, megvettük mindkettőt. Kétszáz lépcsőfok felfelé és csodálatos panorámában lesz részed. Szeretnélek megnyugtatni, a belseje fenomenálisabb. Hatalmas, erőtől duzzadó belső tér, pompás szakrális festmények – ez vár téged Izsák házában.

Izsáktól búcsúzván a Palota-tér felé vettük az irányt. Még az első nap sikerült megcsodálnunk a tér szépségét, függetlenül attól, hogy javában esett akkor az eső, de így, hogy az utolsó napunkon szinte végig sütött a nap, még jobban kárpótolt minket pompájában. Egyet bánok én. Sajnos nem jutott idő az Ermitrázsra, de azzal nyugtattam ott akkor magamat, fogok én még Nagy Péter városában csavarogni.

A téren egy kicsit elidőztünk és elszórakoztattuk magunkat azon, ahogy Dávid pajtásunk kikerekedett szemekkel figyeli, a ló vizelési technikáját. Négylábon járó patás pajtásunk atomsugárban kezdte televizelni a számára odakészített vödör belsejét. A vicces jelenet után úgy döntöttünk, betámadunk egy vendéglőszerűséget és egy jót zabálunk így a végére. Tiszta véletlen, de egy újabb grúz étteremben kötöttünk ki. Egyébként is, a grúz konyha nagyon príma. Kiszolgálás és a fizetés itt is flottul ment. E terén nem lehet panasz az oroszokra.

TIPP: Ha külön szeretnénk fizetni, nem probléma, mert sok helyen már a számlán alapból, szeparálva vannak az egyes emberek.

Már bőven benne voltunk az estében. A bár, amit kinéztünk magunknak, az ismét tele volt, így azt a döntést hoztuk, hogy visszametrózunk az utcánkba, ott úgy is vannak kocsmák és bárok. Volt ott egy puccos belga söröző, high level árakkal. Mi ilyenkor a pénzt nem nézzük. Mi nem azok a fajták vagyunk, akik külföldön is csorgassák a nyálukat, mert túl sóherek fizetni valamiért. Nagyon cool söröket kértünk ki, ráadásul Miki és Dávid nekiláttak whiskyzni is, így teljes volt az elízium. Az előttünk lévő asztalnál az egyik csaj kulturált ájulásig itta magát. Pöpec hangulat volt, jót mulattunk és beszélgettünk. Peti egy kicsit hamarabb lépett, mert másnap vezetnie kellett. Valakinek a reptérre is ki kellett vinnie a másnapos bandát. Mi hárman még maradtunk, de én is léptem. Dávid és Miki már veszélyesen néztek ki, de nem féltettem őket. Útnak engedtem a két kalandort. Gondoltam vadásznak egy kicsit a ruszki éjszakában. Hajnalban nagy dáridóra lettem figyelmes. Valaki állat módjára akarta kinyitni a szomszédos szoba ajtaját. Kiderült, oroszok voltak, ők kicsit túltolták az éjszakát, de Mikiék nesztelenül jutottak vissza. A reggelinél elmesélték kalandjaikat. Két felvidék hősünk megjárta a sztriptízbárok bugyrát, a helyi McDonalds liberális pöcegödrét, valamit a szentpétervári kocsmák dühöngő világát.

Gyors bepakolás és kicsekkolás után, nem volt más hátra, utunk a reptérre vezetett. Több kilométeren keresztül nyílegyenes négysávos úton száguldottunk végig. A belvárosi fényűzést kifelé menet felváltotta a ismét a szocreál szürkeség. Mielőtt még az autót leadtuk volna, jól megtankoltuk és visszavittük oda, ahová az orosz csóka kérte még az átvétel napján. Profi hozzáállás és adminisztráció. Pacsi nekik!

A repülőjegyeket szükséges kinyomtatni. Ezzel kapcsolatosan készségesen intézkednek és segítenek a becsekkolásnál. Visszautazásunk a lehető legkirályabb módon alakult. Kellett hozzá egy kis kapcsolati tőke. Maradjunk annyiban, a légiutaskísérő hölgyek, nekünk négyünknek, a lehető legjobb helyeket bulizták ki, grátiszban pedig járt kávé vagy tea. Innen is jár nekik a puszi!

TIPP: Ha a jegyed csak elektronikus formában van meg, nem gond, a check-in pultnál kinyomtassák neked.

Budapesti visszaérkezésünk napján beültünk egy kávézóba és nekiláttunk telefonálni, hogy akkor most mi a helyzet otthon. De ez egy másik történet. Szentpétervár első ránézésre nagyon adta magát. Hamarosan lesz ennek második felvonása is. Rajtunk nem fog múlni!

Borka Zoltán és Kádek Péter

Címkék: auróra, cárok, fényűzés, frei, grúz, kronstadt, megváltó, metró, nagy péter, néva, oroszok, Oroszország, peterhof, pompa, szent izsák, szentpétervár, szlávok, szoci, téli palota, vikingek, vyborg