A szerpentines utak kavalkádja után estére megérkeztünk Mostarba. Szinte sorsszerű, hogy a hotel előtt épp három üres parkoló volt, amire egyből le is csaptunk. Természetesen már várt minket a hotel recepciósa, aki egyben a tulaj is volt. A gyors egyeztetés után elfoglaltuk a szobákat. Nagy meglepetésemre az egész hotel zsír új volt, az összes berendezés meg minden. Mivel utoljára valamikor ebédidő tájt ettünk, ezért a társaság rekordidő alatt rendbe szedte magát és gyors tempóban megszállva Mostart, kerestük az első éttermet, ahol még hajlandóak kiszolgálni, mivel elég későre járt már. Rövid időn belül találtunk is egy “balekot” aki bőszen bólogatott, hogy persze még nyitva vannak, csak azzal nem számolt, hogy tizenketten vagyunk. Mire mindenki bedarálta a saját kis adagját, ki húsos tálját, ki csevapcsicsijét vagy tengeri kajáját, addigra a pincéren is láttuk, hogy már menne haza. Látszott rajta, hogy hosszú napja volt.

Első reggelünk Boszniában egy kiadós reggelivel indult, majd nekivágtunk felfedezni Mostart. Mielőtt elindultunk volna, szószerint kifosztottuk a tulajt, ami a márkát illeti, mivel olyan jó áron váltotta, hogy nem lehetett kihagyni ezt a lehetőséget. Első nekifutásra nem is jutottunk “messzire”. Pár száz méter után meg is állított minket egy csávó. Látta, hogy nem helyiek vagyunk és nem is kevesen. Beinvitált a templom melletti harangtorony tetején elhelyezkedő kilátóba. Sikerült kialkudni egy óriási kedvezményt, ami abban merült ki hogy a csajoknak ingyenes volt a belépés. Gondoltam magamban hűha te vagy csak a gentleman. Hát az igazat megvallva nem volt egy nagy eresztés az egész és még jó meleg is párosult a kilátáshoz.

Rövid látogatás után tovább is indultunk az óváros sétálóutcái felé. A macskakövezett utcácskái, hangulatos éttermei és kávézói hemzsegett a megannyi árustól és embertől.
Egy rövid séta után el is jutottunk a város ikonikus hídjához (Stari most), ahol meg is álltunk készíteni jópár fotót. Természetesen minden városnak, ha van valamilyen főbb nevezetessége, akkor ott meg lehet találni valamilyen mutatványost, zenészt vagy hasonlót. Ebből itt sem volt hiány. Speciel egy tag azért gyűjtötte a borravalót, hogy majd ő leugrik a 24 méteres hídról a vízbe. Mi persze szépen odaálltunk oldalra, hogy majd megvárjuk, míg leugrik. Közben Dávid barátunk beszólásán szakadtunk, miszerint “Én aztán nem fogok azért fizetni, hogy ő lefürödhessen”. Végül csak megunta és leugrott. Hűha! Nem volt egy nagy eresztés, legalább valami tripla szaltót dobott volna.

Mentünk tovább az árusoktól hemzsegő utcácskákon. A helyi piacra is benéztünk. Persze itt mint általában a Balkánon tele volt hamis cuccokkal, bár manapság ki tudja megállapítani mi hamis és mi nem az. Végülis az eredetit is Kínában gyártják. A kötelező hűtőmágnesek feltankolása után, hátra arc és séta visszafelé. Volt egy ötletünk, ha már mennyien vagyunk, akkor álljunk be egy sorba és mindenki csináljon egy képet amiben a híd és az előtte álló emberek is benne vannak. Jót bolondoztunk ott és a kép is jól sikerült. Hogy a napi kávé adagunkat is szintbe hozzuk, le is nyomtunk egyet a híd lábánál az egyik bárban. A kis szieszta után gyors tempóban mentünk is vissza a szállásunkhoz, mivel sürgetett az időbeosztásunk. Vártak minket Blagaj dervisei!

Kádek Péter
Sárik Éva, Kázmér Miklós, Rybár Patrik

Címkék: akrobata, balkán, Bosznia-Hercegovina, bosznia-trip, csevapcsicsi, kávézó, mostar, reggeli, stari most