Azt mondják, egy jó bornak akkor kellemes az ízvilága, ha azt évekig hagyják érlelni. Porto gondolatainkban két éven keresztül járta maga táncát. Két éve márciusában, mikor hazakeveredtünk Szentpétervárról, akkor még nem gondoltam volna, ez a pandémiaőrület ennyire tervezhetetlenné teszi az utazásokat. A két hetes kényszer karanténban azt hittem, hogy lemegy egy-két héten belül ez az egész és áprilisban repülhetünk is a luzitánok földjére. Minden le volt zsírozva áprilisra, aztán az ember azt vette észre, hogy home officeban tolja a mindennapokat. Persze továbbra is leleményes üzemmódban toltuk a travelklasszikot, de Porto városát el kellett engednünk egy kis időre.

Idén februárban már azt beszéltük, jöjjön sáskajárás vagy potyogjanak lila tehenek az égből, mi Portot elrendezzük magunknak. Peti már járt Lisszabonban, így a portugál viszonyokkal ő már tisztán látta volt. Vitte becsülettel hátán a komplett útitervezet megkomponálását. Én csak pár kiegészítéssel színesítettem interaktív térképünket, ami a látnivalókat illeti. Abszolút lazulós, óceánnézegetős és borozós három napot tervezünk be. Szállásunk szinte a város szívében. Egy igazán szuper kis kéglit fogtunk ki: két szintes apartman, hangulatos erkéllyel.

Mivel Portugália nem a szomszéd telkén van, így a járatunk jó korán reggel indult. A hajnali keléseket mindig rühelltem, de ha utazásol van szó, akkor az agy egy másik üzemmódba kapcsol. Kivételesen Petiéknél voltam amolyan migráns egy éjszakára. Janit két utcával odébb szedtük fel, Mikit pedig Komáromban vettük fel. Ez alkalommal nem a szokásos reptér előtti parkolóban hagytuk négykerekű vasparipánkat. A reptér mellett több kisebb hotel van, melyek biztosítanak transzfert a reptérre. Peti ilyen szemelt ki. A kocsit leraktuk, majd minibusszal vitt minket ki az erre a feladatra kijelölt sofőr, aki már megette a maga kenyerét. Vénségére ő már nem igazán sietett, mondta is, hova az efféle sietség, mire mi rávágtuk, hát a repülőt nem lenne szerencsés lekésni. Olyannyira nem késtük le végül, hogy bő egy órás késéssel indult csak meg. Kiengesztelésképpen betekinthettünk a pilótafülkébe és tehettünk fel kérdéseket. Végül nagyobb izgalmak nélkül sikeresen landoltunk. Vettünk metrójegyet, ami inkább villamosként funkcionált, de a lényeg, bevitt minket egy félórás menetidővel a belvárosba. Mivel már majd szomjan halt a csapat, kiültünk egy gyors sörre. Maradjunk annyiban, a sör errefelé nem igazán príma, de ha a szomjat akarod vele oltani, akkor az pont megteszi. A szállás becsekkolása, gyors akklimatizálódás és mentünk a várost felfedezni.

A tempó most is kiváló volt, de figyeltünk arra, hogy a folyadékbevitel egyenletes szinten jusson belénk. A fehér bor váltotta a vöröset, melyek ínycsiklandozó édességükkel pettingelte nyelvünket. Az időjárást nekünk találták ki. Tökéletes városnézős idő, ami nálunk 20-25 Celsius fokot takar. Amolyan sportnak sem utolsó a város megismerése. Dombokra épült, így rengeteg emelkedővel, lépcsővel van megbolondítva az egész. Cserébe jár a mindenható fullos panoráma csodálata. Igazán jó képeket lehetett csinálni. Ötödik útitársunk a drón, végig ott lapított a hátizsákban és várta bevetését. Peti használta rendesen. Jóféle képeket és videókat csinált vele.

Portugáloknál azt mondják: Lisszabonban szórakoznak, Coimbraban tanulnak, Bragaban imádkoznak, míg addig Porto városában dolgoznak. Van ebben igazság, mivel a város nagyon rendezett és tiszta. Látszik, errefelé a kemény munka és vagyon párban jár. Főleg a borkereskedés hozta meg náluk a pénzesőt. A Douro folyó partján végig sorakoznak az éttermek és a hozzájuk tartozó borospincék. Ha ügyes vagy, akkor már három ojróért is szürcsölheted a folyékony vörös nedűt, de ez lokalizációtól is függ, így ha bormaratont tervezel, akkor átlag öt ojró per pohár borral számolj.

Az első nap fullosan besétáltuk az óvárosi részeket. A város hídja, amely egykori Lajos királyuk nevét viseli, méltóságteljesen kiemelkedik a történelmi épületek és a Douro folyó felett. Érdemes felsétálni a Sé de Porto, azaz a város Katedrálisához, ahol megkapod a panorámát és az adag történelmet. Javasolni tudjuk, hogy a késő délutáni órákban látogasd meg, mivel addigra a tömegnyomor is alábbhagy. Az épület büszkén feszít, belső terének nagy része kicsempézve, melyeken történelmi események vannak megörökítve, vagy olyan mindennapi dolgok, mint mondjuk a borkészítés, mezőgazdasági munkák.

Még aznap elrendeztük a bicajok kibérlését, mivel második napunkon egy kicsit kiszerettünk volna nézni a külvárosi részekbe, valamint egyet mosakodni az óceán hűs vizében. Szállásunktól pár percnyire volt a kölcsönző, ráadásul közvetlen mellette egy hangulatos teraszos étterem, ahová többször betértünk. Az este aztán egy össznépi fesztivállá változott, mivel a város elsőszúmú csapata az FC Porto egy utolsó percben belőtt góllal verte a rivális lisszaboni Benficát, így ezzel a skalppal megnyerték nemzeti futballbajnokságukat. Ment keményen a dudálás az utcákon, foci dresszekben és sálakban feszítettek többen, az erkélyeken a csapat zászlói lengtek.

Második napon a bicajozásnak szenteltünk nagyobb figyelmet. Finoman felkeltünk reggel nyolckor. Lőttünk a tévében fasza zene adót, ahol pöpec retro klasszikusok dübörögtek. Cuki kis teraszunkon bereggeliztünk, beugrottunk a Castro név alatt futó art deco stílusban tündöklő kávézóba, ahol legurítottunk egy fincsi cappuccinot, melléje kisérőnek pastel de natat. Elslattyogtunk a bicajkölcsönzőhöz, megkaptuk a kétkerekű pajtásainkat, persze kezdésnek egy pohár borocska és indulhatott az újabb aktív nap.

Visszatekertünk a Lajos hídunkhoz, onnan a Serra do Pilar kolostorhoz gurultunk. Tiszta nyári idő és égbolt – úgy voltunk vele, fenn az égiek nagyon bírnak minket. Megpihenve húztunk ki az Atlanti-óceán partjára. Jól kiépeített bicikliutak segítették azt, hogy ne törjük össze a pofánkat valamelyik kocsi kapotáján. Az én esetemben egy újabb bakancslistás tétel mellé került a zöldpipa. Láthattam az óceánt és annak moraját. Felemelő pillanatként éltem azt meg, ahogy nézek előre, látom a végtelen kék messzeséget, hallom a hullámok játékát, a friss szellő simogatását. Ezek olyan pillanatok, melyek végig ott lesznek velem, még azokon a szürke hétköznapokon is.

Miki hű volt önmagához és Peti sem az a finnyás fickó, így ők ketten belecsobbantak a hideg óceánba. Én és Jani inkább tettünk addig egy kört a környéken. Persze végén a talpamat én is megmasszíroztattam a homokon és bokáig lehűtöttem magam.

Gyorsan, de tartalmasan lefuttattuk a napot. Visszafelé még betévedtünk egy bazinagy parkba, kora estére már a kétkerekű haverjaink a kölcsönzőben pihenték ki magukat, mi pedig ahogy kezdtük egy pohár borral zártuk eme tartalmas napunk érdemi részét. Estére természetesen további borok elfogyasztása még belefért, sőt, az egyik téren egy négus fickó olyan faintos klarinétszólót nyomatott, hogy többen táncra perdültek.

Uccsó harmadik napunkon szétégett arccal és kellemes fáradtsággal láttunk neki a város maradék látnivalójának. Itt jóformán minden sarokra jut egy király barokstílben virító templom, melynek külső borításai csempékkel vannak kirakva. Több ház csempékkel vannak feldíszítve. A szépség mellett praktikusak, mivel hűtenek, így a nyári döglesztő meleget könnyebben lehet beltérben elviselni. Listánkra szintén felkerült a város híres könyves üzletének – Livraria Lello – bejárása, de akkora sorral és várakozási idővel szembesültünk, hogy inkább csesztünk rá. Többet ért egy jó kaffé a teraszon, az Igreja do Carmo templom előtti téren. Sikerült fellépcsőzni a Igreja e Torre Clérigos tornyába, ahol bámulatos panorámát kaptál a városról. A torony előtti téren volt alkalom kóstolni bacalhaut. Ez egy tőkehalas különlegesség, ami nálam alapból felejtős, mivel a tengeri dolgok nem annyira jönnek be. Persze Petiék letoltak egy adaggal, majd mentünk a túlpartra, hogy egy kicsit a borpincés utcák között lődörögjünk. Megejtettünk egy utolsó vásárlást, főleg folyékony itókából tároztunk be. Kiszemeltünk egy feelinges parkot, ahol sok fiatal lopta a napot. Nos, mivel mi három napok keresztül róttuk a kilométereket, mi úgy voltunk vele, az esti chillezést a helyiekkel megérdemeljük.

Utolsó reggelünkön valahogy ködbe borult a város. Egyik világutazó haverunk írta, oltári nagy szerencsének örvendtünk, hiszen ebben az időszakban nem ritkák a ködös idők. Gépünk is végül a köd miatt indult egy kisebb késéssel. Egészben landoltunk Budapesten, majd még mielőtt hazaindultunk, zabáltunk egy jót a Maci Laci Büfében.

Borka Zoltán
Kádek Péter

Címkék: bacalhau, barokk, bicaj, bor, csempék, dombok, douro, foci, ibériai félsziget, katedrális, késés, lajos, luzitánok, óceán, óváros, pastel de nata, pilóta fülke, porto, portói, Portugalia