Az ember elmereng néhanapján, hogy mily szörnyűségre képes, embertársaival szemben. Auschwitz élő példája, hogy a gonosz soha nem alszik. Hitler legnagyobb koncentrációs táborát Krakkótól 70 km-re délnyugatra hozták létre és annak szelleme örökre beírta magát az európai tudatba. Egy szinte tökéletes gépezet volt, mely arra hivatott, hogy egész népeket kiirtson.
A látvány, ami már a bejárat előtt fogadott nem volt mindennapi hiszen az egész tábort villamos drótkerítés veszi körbe. A bejáratnál megkaptuk a fejhallgatókat és indulhatott is a nem mindennapi túra.
Az első megálló a híres „ARBEIT MACHT FREI” felirattal ellátott kapu volt. A nácik ezt azért rakták ki a tábor kapujába, hogy megnyugtassák az oda deportált zsidókat. A most látható felirat csak másolat, mivel az eredetit már egyszer ellopták és a megtalálása után már múzeumban őrzik.
A kaputól már látható volt egy épület sok kéménnyel. Sokan azt hitték, hogy az már a krematórium, de tévedtek. Az csak a konyhában működtetett kemencék kéményei voltak. Az utunk tovább vezetett minket az egyes épületekhez, amelyek nagy részét kiállító termeként használnak, de néhányat irodáknak és szociális helységeknek. A nagy látogatottság miatt nem sorrendben néztük át a blokkokat, de így sem maradtunk le semmiről.
Az első blokkban megtekinthettünk régi, a táborban készült megrázó képeket. Néhány képeken az SS tisztek egyes rangfokozatai voltak ábrázolva valamint a zsidó rabok megjelölési és nyilvántartási módszere. A következő blokkban láthatóak voltak a rabok ruhái, ami alatt nem csak felnőtt ruhákat kell elképzelni. A további blokkokban látható az oda érkező zsidók elkobzott ruhái, bőröndjei, sok-sok cipő, szemüveg, edények, evőeszközök, gyerekjátékok, fésűk, borotvák, mű lábak, levágott hajak és belőlük készült pl. szőnyegek. Szintén megmutatták a „kivégző falat” és az akasztó fákat, ahol az engedetlen zsidó rabmunkásokat végezték ki. Ez a fal a blokkok között találjuk, és ami érdekes volt, hogy az ezt körülvevő épületek ablakai be voltak deszkázva. Ahogy megtudtuk ez azért volt, hogy a többi rab ne láthassa az ablakon keresztül, hogy mi is történik ott. Az egyik blokk ablakából megfigyeltem egy medencét, ami szintén a tábor területén volt, de erről a medencéről senki nem akart beszélni (az idegenvezető sem), szóval nem tudtuk meg, hogy mi célt szolgált.
A kivégző faltól az utunk az akkoriban elég sokat működtetett gázkamrákhoz vezetett. Maga a gázkamra csak egy üres terem volt viszont a szomszéd szobában annál több látni való volt. Ott találhatóak a kemencék és az azokhoz vezető sínpályák, amin tucatjával tolták be a Cyklon B elnevezésű gáz segítségével elgázosított hullákat. Talán ez volt a legmegrázóbb látvány az egész táborból.
A krematórium mellet szintén volt egy akasztófa, amit csak egyszer használtak, mégpedig az egyik táborvezető tiszt kivégzésekor. Az akasztófa egy jól belátható helyen volt azzal a céllal, hogy megalázzák a kivégzett tisztet a saját emberei előtt.
Birkenau
Utunk a kb. 2 kilométerre elhelyezkedő Auschwitz II. híresebb nevén BIRKENAU haláltáborban folytatódott, amit elektromos drótkerítés, őrtornyok és mély árok vett körbe. Ezt az árkot az után kezdték el ásni, amikor megnövekedett a menekülési kísérletek száma. Az első fogoly ugyan meghalt, de a következőnek már nagyobb esélye volt a menekülésre, mivel a kerítést árammal ellátó generátorban kiégett a biztosíték. Ezek a biztosítékok cseréje nagyon költséges volt, ezért döntöttek az árkok mellet, amiben az SS tisztek lelőtték a menekülő rabokat mielőtt a kerítést el érték volna.
A tábor területére a sok filmben és képen is látható főkapun keresztül vezet az út. Már a távolból is láthatóak voltak a barakkok, amiket a kényszermunkások számara építettek. A tábor jobb oldalán kezdtük az sétát, ami a férfi részleghez vezetett. Itt az egymás mellet lévő fa barakkokban a zuhany/WC és alvóhelységek váltották egymást. Az illemhelyek nem voltak túl diszkrétek, mivel hosszú sorban voltak egymás mellet. Az alvóhelységnek szolgáló barakk kb. 200-250 ember befogadására volt képes 3 emeletes ágyak segítségével. Mindig a legerősebbek voltak legfelül, mivel azok voltak a legjobb helyek minden szempontból. A legalsó helyeken a betegek, sérültek voltak, akiknek nem volt már szinte arra sem erejük, hogy felmásszanak a feljebb lévő ágyakra. Mivel túl sok ember volt az egyes barakkokban, a tisztaságra nem nagyon ügyeltek, rengeteg patkány is volt „lakótárs” ként köztük.
Az említett barakkokból a mai napra már nem sok maradt épségben, mivel ezek csak deszka épületek voltak, beton vagy más alap nélkül. A megmaradt kémények romjaiból is látszik, hogy nem csak 10-20 ilyen épületről volt szó, inkább úgy 150-200-ról is. A főkapun át vezettek a vasúti sínek a tábor területére, amin napi rendszerességgel érkeztek be a szerelvények több százezer fogollyal. Ezek mentén sétáltunk tovább a tábor hátsó részén fekvő 2-2 krematórium romjaihoz. Ezeket állítólag azért építették annyira távol, egy erdősebb részre, hogy azok ne látszódjanak a főkapun áthaladó szerelvényekből, így nem kelthettek pánikot a rabok. Ahogy azt az idegenvezetőnk is elmesélte, az ide deportált embereket több csoportra osztották. A szerencsésebbeket munkára kényszerítették a kevésbé szerencséseket egyből a gázkamrákba vitték és utána az említett krematóriumba. Voltak, akiket egy orvos kezébe adtak, aki mindenféle vizsgálatot és kísérletet hajtott végre rajtuk. A krematóriumok mellet ma már csak vízzel megtelt gödrök láthatóak. Régen viszont ugyanezeket a gödröket az ide deportált emberekkel, rabokkal ásatták, hogy a későbbiekben lehet pont az ő családtagjaikat, gyerekeiket égethessék el bennük.
Szintén a tábor hátsó részében voltak a raktár épületek is, ahol a női rabokat dolgoztatták. Ők válogatták szét az ide deportált emberek elkobzott tárgyait, a halálra ítélt emberek ruháit, cipőit. Mindenre külön-külön raktár épület volt, sajnos ezekből ma már csak romok vannak, de így is nagyon sok mindent elárul, és még mielőtt véget ért volna a nap, megtekintettük a tábor bal oldalán fekvő „női részleget” is. Ezen az oldalon már több épület maradt épségben, mivel ezek később épültek téglából. Szintén ezen az oldalon láthattunk egy „szekeret” is, ami állítólag az emberi holttestek szállítására szolgált.
A túránk a vasúti sínek végénél fekvő emlékműnél fejeződött be, amit az táborban meggyilkolt majdnem másfél millió zsidó emlékére állítottak.
Berentei László
Szerkesztette: Kádek Péter
Ajánlom mindenkinek, aki a múltat szeretné alaposan megismerni. Hiszen, ha minél mélyebben látod a múltad, annál világosabban fogsz tekinteni a jövő felé.