Néha elég csak a szomszédba menni egy kiadós sétára. Európa közepe tele van rengeteg felfedezésre váró régióval, természeti látványossággal és várossal.

A 2016-os év első nagyobb utazását Szerbiára fókuszáltuk. Hogy miért pont oda? Mert tényleg itt van a szomszédban és alig ismerjük. Elhatároztuk, hogy tüzetesebben megismerjük eme fantasztikus ország legalább egy kis szeletét. Utunkat Belgrádra fókuszáltuk (bővebben itt), de tekintetünk nem mehetett el a Vajdaság mellett. Termékeny síkságok, gazdag múltra visszatekintő városok, isteni gasztronómia és pálinkák, vendégszerető népek jellemzik Szerbia ezen tartományát.

Nem bíztuk a véletlenre, biztosra mentünk. Útközben Szerbia fővárosa felé Újvidéken álltunk meg egy fél napra, majd visszafelé Szabadka és Palics következett.

Az út Újvidékre problémamentes volt. A határon gyorsan átkelve, kellő mennyiségű dínárral (Szerbia hivatalos fizetőeszköze) felpakolva, szikrázó napsütésben érkeztünk Szerbia második legnagyobb városába. Listánkon elsőként a Péterváradi erőd szerepelt. Kellemes sétával bejártuk az egész erődöt, csodás panorámát kapva Újvidékről. Persze az erődön is ráférne egy kis ráncfelvarrás, de azért a terület egyes részeit szépen felújították. A séta meghozta az étvágyat is. Az ottani étterem egyik teraszán tankoltuk fel gyomrunkat, miközben a város panorámája tárult elénk. Elégedetten mentünk tovább a város belsejébe. Mivel, hogy adózzunk valamit a helyi kultúrának is, adva volt, hogy a Vajdasági-múzeumot tekintsük meg. Kaptunk egy kis betekintést a tartomány történelmébe és népeinek életébe. Onnan séta a Duna parkban, majd kisétálva a Zmaj Jovina sétálóutcára igazi pezsgő élet fogadott minket. Igazi időutazás volt végigsétálni rajta. Kisiparos műhelyek, éttermek, fagylaltozók váltották egymást. A sétálóutca végén a Szabadság-tér (Trg Slobode) látványos épületei fogadtak minket. Csodás tér, főleg a Zsolnay-cserepekkel fedett Mária Neve katedrális, a 72 méteres tornyával vett le a lábamról. Maga az egész belváros lenyűgözött. A Zmaj Jovinán leülve egy finom kávéra élveztük a napsütést és a hömpölygő tömeget. Az idő gyorsan ment és nekünk tovább kellett menni, de megfogadtam magamnak, hogy Újvidékre biztos visszatérek.

Miután elrendeztük a Belgráddal való viszonyunkat, hazafelé volt időnk Szabadka városában is tenni egy pár órás sétát. Vasárnap volt akkor és eléggé nyirkosra sikeredett az idő. Kedvünk ettől nem lett tompább. A Raichle palota szomszédságában találtunk helyet négykerekű (vas) szekerünk számára. Onnan tényleg pár perc sétával már a város korzóján találtuk magunkat. A szabadkai Népszínház és a Városháza szép párt alkottak Szabadka belsejében. Nem messze tőlük a Szent Teréz székesegyház megviselt, repedésekkel teli temploma emelkedett. Tettünk egy kört a Zsinagógánál, majd lassan vissza egy kis hiányérzettel az autó felé. Nyilván a hideg idő számlájára írható, de a város most a komorabb arcát mutatta. Pár történelmi épületére erősen ráférne a renoválás. Kosztolányi szülővárosa ennél többet érdemel, a szabadkai magyarok ennél többet érdemelnek, mert így az enyészeté lesz az egész.

Időnk engedte, hogy Palicsot is megízleljük. A természeti park és a tó egy teljes hétvégére le tudná kötni az embert. Minden feltétel adott itt egy kellemes hétvégére.

A végére még maradt erőnk, hogy Szegedre is betérjünk. Kifújtuk magunkat, erőt gyűjtöttünk a hazaútra a Dóm téren, majd még utoljára szétmozgattuk magunkat a Klauzál téren, onnan pedig autóba pattanva hazafelé vettük az irányt.

Az úton azon járt az eszem, hogy mikor fogok tudni a leghamarabb a Vajdaságra visszatérni, hiszen egy olyan hely, mely tele van rejtett kincsekkel és csak rajtunk múlik, hogy ezekre a kincsekre mikor lelünk rá. Biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben a kincsvadászat folytatódik!

Borka Zoltán
Kádek Péter

Címkék: palics, szabadka, Szerbia, újvidék, vajdaság