Október utolsó előtti napjára megejtettünk még egy utolsó őszi túraszeánszt. Ilyenkor már érezni lehet az őszi évszak egyre hidegebb leheletét, de az október 30-ra beütemezett XXIII. Börzsöny Vándortúra kifejezetten fenséges időben lett megszervezve. Kegyesek voltak hozzánk az égiek. Bár az ilyenkor megszokott csípős reggel fogadott minket még a szendehelyi tájháznál, de a nap túlnyomó részében simogatóan sütött a nap. A szokásos pacsizás és regisztráció után jól jött a házipálinka folyékony áldása. Turbófokozatba kapcsolta a testet, hogy bírja az egész napos tempót. Kellett is ide ám a kraft, közel 30 kilométer és 735 méteres szintemelkedés várt ránk.

Szendehely az egyik legfiatalabb nógrádi település, melyet 1753-ban Berkenyéről a jobb élet reményében érkezett sváb családok alapítottak. A tájház, ahonnan aztán indult a discovery, egy nagyon hangulatos miliővel bírt. Az első ellenőrző pont a Nagy-Kő-hegynél volt megejtve, ahol Jakab Sanyi milliót érő mosolya és Rosko János barátunk jókedve várt minket, na meg egy patentos panoráma. Mondtam is magamba odafelé, ezekért a megtett kilométerekért kijár nekünk a pöpec kilátás. Egy kicsit leizzadva szemléltük az alattunk fekvő Szokolyai-medencét és a jobbra emelkedő Magas-Börzsönyt.

Az Aranyoskúti kilátóhelyhez eléggé kalandosan jutottunk el Gábor túratársammal. Az Irma-forrásig minden flottul ment, Gáborunk még egy fincsi espressot is magába tolt, majd onnan totális csődöt mondott fejünkben az iránytű. Valahol Magyarkútnál elvesztettük a fonalat, majd azt vettük észre, Verőce jön velünk szembe. Leállítottunk autót, útbaigazított, majd biztosra menve még egy helyit is letámadtunk, mondja meg már nekünk, hol a búsba is vagyunk. Aztán valami mezőn átvonulva és szöges kerítésen átvarázsolva magunkat nagy nehezen megérkeztünk a második ellenőrzőpontunkhoz.

Pár zsíroskenyér még maradt nekünk, így azt magunkba tunkoltuk, lőttünk itt is jóféle panorámafotókat, majd innen gyalogoltunk a Fenyves-hegy irányába, ahol az utolsó ellenőrzőpont volt megadva. Odafelé most már a terv szerint Verőcére is belábtangóztunk. Követve az útvonalleírást kivételesen nem tévedtünk el, így a harmadik pecsétünket is kikérhettük. Míg az előző túrán a Visegrádi-hegységből, most szemből, a börzsönyi oldalról csodálhattuk a Dunakanyar báját, miközben így a nap végére lehetett érezni az elmúlás pillanatát, a természet leheletét, kinek teste hosszú téli nyugovóra tér.

Az utolsók között érkeztünk vissza a szendehelyi tájházhoz. Kenyeres Osziék még hagytak nekünk melegételt, így jóllakva zártuk a napot. Az emléklapot és kitűzőt itt is kiérdemeltük. Még napnyugta előtt sikerült hazaindulnunk.

Borka Zoltán

Címkék: börzsöny, forrás, hazajáró, kilátóhely, kitűzö, Magyarország, nemzetiségek, svábok, szendehely, szokolyai-medence, vándortúra, verőce