Nem tudom, egyesek miképpen fognak visszatekinteni erre a hektikus, már-már orosz rulettba torkolló évre, már ami az utazásokat illeti, de én abban biztos vagyok, mi megtettük azt, amit a haza megkövetelt. Persze senkit sem lehet kötelezni arra, hogy utazzon belföldön vagy külföldön orrba-szájba, de mégis ez a tevékenység a még megmaradt szabadságunk illúziójának egyik pillére. Márciusi ruszki hódításunk után karanténba kényszerültünk, majd ez idő alatt tudatosítottuk, pár hónapra itt lőttek a travelclassicnak. Portó, Varsó és az idei nyári sláger Odessa, mind elesett. Ilyen városvesztéseket utoljára A Harmadik Birodalom produkált, miközben hátrálni kényszerült a második világháborúban megszerzett területeiről. Majd hirtelen nyárra szabadságra ment (ezt a véletlent!) a járvány, koronavírus vagy mifene és megnyílt a lehetőség arra, hogy kiszabaduljunk egy kis időre ebből az idiótákból irányított csodaországból. Odessánkat megsirattuk, majd felcsaptuk a térképet, körbe szagoltunk és megakadt a szemünk egy apró szigeten. Egyértelmű volt a szituáció. Málta úgy adta magát, mint az ablakban táncoló örömlány a brüsszeli rue d´Aerschot utcájában. Akinek volt esze az külföldi célpontot ütemezett be magának, hiszen olcsó repjegy – és szállásárak repkedtek az online térben. Mi éltünk a lehetőséggel. Augusztus második hétvégéjén már a príma mediterráni szellő simogatását élvezhettünk megviselt közép-európai arcunkon.

Az odaút kifejezetten kellemesen telt. Mellettem ülő utazókkal egy jót beszélgettem, megosztottuk egymás máltai haditervét, ment az eszmecsere ezerrel. Megérkezésünkkor jött a szokásos bérelt kocsink adminisztratív intézése: depozit, aláírás és húzhattuk a csíkot a máltai örökkévalóságba. Szoknunk kellett az első órákban a közlekedést, hiszen errefelé az útszakasz bal oldalán közlekednek és hát mi sem akartuk szétcseszni a kocsinkat már az első nap. Szerencsére Petink, aki a tiranai közlekedési katyvaszban és a bosnyák szerpentineken is levizsgázott, hamar ráérzett az itteni vezetési fortélyokra, így nem kellett attól fosnunk, hogy a kocsink tropa lesz.

Szállásunk a sliemai korzó forgatagában volt, tetőtéri medencével és szenzációs panorámával megspékelve. Becsekkolásunk előtt meg volt időnk befigyelni Luqa és Tarxien települések álmos mindennapjaiba. Öreg taták hűsöltek a templomok árnyékában és árgus szemekkel figyeltek minket, hiszen úgy fényképeztünk mindent, mint habzó szájú ázsai a kütyüjeivel. Kora esti kajálás Tarxienben, templomles, majd egy gyors teleportálás után Sliemában találtuk magunkat. Az éjszakázást nem vittük túlzásba. Annyi erőnk azért volt, hogy kiüljünk a kikötő korzójára és élvezzük a szabadság ízét. A kikötő vallettai felén frankó tüzijátékkal kedveskedtek nekünk. Éjfél körül ágynak dőltünk, bár a szomszéd szobában úgy döntöttek, hajnalig dáridóznak. Erőnk nem volt rájuk szólni. Be is aludtunk rájuk egy kis idő után.

GPS koordináták megadása, Comino célba véve! Indulhatott a Kék Lagúna hadművelet. Máltában az a jó, hogy kicsi, így nagyjából bárhová odatudsz érni kocsival egy órán belül. Ha a szigetre merészkedsz, akkor alapmű ilyenkor, autót bérelsz, mert a tömegközlekedés kiszámíthatatlan és időigényes. Aki Cominora akart átjutni, az kocsiját nem tudja magával vinni. Aki Gozo szigetére nyáladzott, annak lehetősége volt egy nagyobb komppal, mely autókat is tárol, áthajózni. Mi egy lestrapált ladikkal száguldottunk végig az azúrkék tengeren, kábé úgy, mint annó Baywatchban Hasselhoff a kaliforniai partokon. Szerencsére tömegnyomor nem fogadott minket. Még a nagy turistaáradat előtt érkeztünk oda. A Kék Lagúnánál várt minket a csodás természet, a gyönyörű kék tenger és a nyugalom. Életreszóló élményként marad meg bennem, mikor komótosan beúsztam a barlangba és egyre csak sötétebb lett odabent, na persze hidegebb is, majd kiérve onnan a nyílt tengeren találtam magam.

A nap másik felére visszaakcióztuk magunkat Málta szigetére. Szépen sorjában jöttek a következők: kávéidő Mellieħa városában, fotózások a Coral Lagoonnál, majd jöhetett a nap másik fénypontja, a Riviera Beachen való sziesztázás. Pancsolást és a napozást hamar megunva úgy döntöttem, inkább felfedezem a környéket. Persze ezt most nem úgy kell érteni, hogy letoltam egy laza harminc kilométert a döglesztő melegben, hanem ez esetben úgy ment a dolog Tomi pajtásommal, hogy fürdőgatyástul és papucsostul megindultunk megmászni az egyik magasabb domboldalt. Aztán már inkább mezítláb csináltuk végig a minifelfedezésünket, de eddig is tudtuk, a szép látványért izzadni kell. Csalódás most sem ért. Meghódított magaslatunkról teljes egészében ráláttunk a Riviera Beachre, brutális panorámával. Bevártuk még a naplementét is. A napocska szépen elbújt a tenger végén, vöröses színfátyolába beöltözve. Szerelmes földrajz volt ez ám a javából!

Harmadik napunk amolyan városnézősre volt betervezve. Reggeli kezdésnek nekünk megfelelt Birgu csodás városa, egy príma espresso elszürcsölgetésével a helyi öregek nagymenőivel. Valami katolikus ünnepség lehetett előző este ott, mert az egész város ki volt díszítve történelmi és egyházi zászlókkal. Közel három órás korzózás után tiszteletünket tettük a sziget fővárosában, Vallettában. Na itt már pezsgő élet fogadott minket: pöpec éttermek és kávézók, szűk utcácskák, hömpölygő embertömeg. Csúcspont számomra itt egyértelműen a Szent János-társkatedrális volt. Szakrális minőség fogad téged barokk öltözetben. Belépő 15 ojró, de cserébe beájulsz a vakítóan tömör gyönyörétől. Valletta óvárosa nem nagy, így nyuggertempóban is besétálod három óra alatt. Késő délutánunkat pancsolással töltöttük, majd egy laza esti sliemai korzózás után – ahol betévedtünk egy magyar étterembe, magunkba gurítva egy folyékony vakcinát – készültünk rá a negyedik, egyben utolsó napunkra.

Mivel repülőnk este indult vissza Budapestre, így szinte egy teljes nap állt előttünk mondván, gyerünk srácok, van itt bőven látnivaló még a máltai végeken. Kora délelőtt már Mdina óvárosában hüledeztünk a több száz éves épületek között. Mdina amolyan desszert volt számunkra az egész máltai ottartózkodásunk során. Ez van, ínyencek vagyunk ebben a szakmában!

Záróakkordként jöhettek a következők. Ismét egy kis szerelmes földrajz a Dingli sziklák és a Blue Grotto jóvoltából, ahol lenyűgöző panoráma tárult elénk. Marsaxlokkban pedig szószerint beleszagolhattunk a bűzös halpiacába. A bűzt kompenzálta színes csónakjai és bájos kikötője. Aki a tengeri herkentyűkre bukik, annak a város kötelező program. Befejezésképpen egy utolsó kiadós mosakodást még megejtettünk a St. Peter´s Pool sziklás tengerpartján, ahol főleg fiatal suhancok ugráltak bele a vízbe. Stíl egy hely, fogunk még arra járni.

A hazaút komplikációk nélkül telt. Nem zuhantunk le és senki sem döglött bele a koronavírusba. Ellenben a mi koronánkat szimbolikusan Málta fejére rakattuk, hiszen királyi fogadtatásban részesített minket. Csak remélni tudom, hogy lesz még ennek folytatása.

Borka Zoltán
Kádek Péter

Címkék: barokk, birgu, blue grotto, comino, dingli sziklák, espresso, európa, földközi-tenger, halpiac, járvány, kék lagúna, korona, luqa, Málta, marsaxlokk, mdina, mediterrán, riviera beach, sliema, tarxien, valletta