Ejj, amikor a barátaim pontosan tudják, hogy mennyire utazás bolond vagyok, merészebbnél merészebb ötletekkel állnak elő. Kirándulásaim desztinációjainak élvonalában idén a lagzik állnak. Tuti azért, mert imádok mulatni, s kár lenne ha ilyen jó dolgokból maradnék ki. Egyszerűen bevonzom. Mese nincs. És hol van még az év vége?!
Tavaly nagy meglepetésként egy pakisztáni ismerősöm invitált meg a hindu lagzijába. Bár az elején kicsit hezitálva, de belevágtam a bombasztikus kalandba. Januárban meg az erdélyi Sanyi ismerősöm rukkolt elő ugyanezzel az ötlettel, amint a pakisztáni cikkemet szemezgette, mondván, hogyha ilyen nagy élményt adott nekem a hindu lagzi, akkor egy igazi erdélyi lakodalomból sem hiányozhatok. Na meg a 2017. júniusi balatonfüredi közös nótázgatások felelevenítése is kellő okot adott egy következő találkozásra. Így megtiszteltetésnek éreztem a meghívást, s bejegyeztem a június 21-i napot a naptáramba.
Az esküvő közeledtével Sanyi nagy szervezkedésben volt a lagzit követő közös programokat, kirándulásokat, túrázásokat illetőleg. Több környező országokból érkeztek ugyanis vendégek, s úgy döntött, kellemest a hasznossal kötjük össze. Több kiruccanási terv is megfogalmazódott, de úgy döntöttünk, majd a helyszínen véglegesítjük merre vesszük az irányt a lagzis mámor kipihente után. Mint végtére kiderült, több ismerősöm is hivatalos volt a lagziba; tényleg rengeteg barátság szövődött azon a balatonfüredi Kárpát-medencei vállalkozók találkozóján.
Bőröndömet felvidéki ízekkel megtömve csütörtökön délután Budapest felé vettem az irányt, ahonnan Sanyi egyik jó barátjának, Pistinek lehettem az útitársa a hosszú útra. Nagy meglepetésemre a buszról leszállva Sanyi egy másik jó barátja fogadott, akivel a hosszú éves virtuális ismeretség után végre személyesen is találkozhattunk. Bizton állítom, a világ rettentő kicsi, nekünk magyaroknak, hiszen aki utazik, az egy idő után, járjon bárhol, ismerősbe botlik. Na de kanyarodjunk vissza a pesti szösszenetekhez, ugyanis egy limonádét elszürcsölve neki is lendültünk az előttünk álló nyolc órás útnak. Az út gyorsan eltelt, ugyanis Pistivel átvettük az élet összes ügyes bajos dolgát. Majd hajnalban megérkeztünk Székelyföldre, pontosabban a Székelyudvarhely szomszédságabeli bikafalvi Vadrózsa panzióba. A nagyon profi szervezésnek köszönhetően a pénteki lakodalom a panzió mögötti óriási sátorban került megrendezésre, ahová 300 vendég volt hivatalos.

A hosszú utazást gyors pihenés követte, majd reggel szintén a füredi találkozón megismert vajdasági Rudival és párjával majszoltuk az isteni szalonnás-kolbászos rántottát. Végre valahára megérkezett a panzióba a vőlegény is. Jóllakva, tele energiával az esküvői sátor díszítésébe fogtunk, ugyanis épp akkor toppant be a rendezvényszervező csajszi is. Szétosztottuk a feladatokat, s gyors felpakoltuk a lampionokat, széthordtuk a gyönyörű kövirózsákból aranzsált élő díszeket, majd rendbe szedtük mi is magunkat, hogy teljes díszben elinduljunk a vőlegény lagzis házához. Az örömanya isteni ebédje után meg is érkezett a vőlegény baráti társasága a fényképész kíséretében. Megkezdődtek az utolsó készületek, és a villámüzenetek kiküldése, nehogy bárki is elfelejtse, hogy a lagzi a megszokottól eltérően, a fényképészhez alkalmazkodva, pénteken van. Majd megindultunk a székelyudvarhelyi templomba, ahol a pap nagyon szívélyesen üdvözölte a násznépet. A mise végével a násznép Bikafalvára vette az irányt, a hajnalig tartó mulatozásra. A sátorba érkezve mindenkit pezsgővel vártak, ekkor lehetett Timinek és Sanyinak gratulálni és koccintani az ifjú pár egészségére. Előételnek pörköltet tálaltak, majd az itthoni szokásoktól eltérően viszonylag később, este tíz óra körül tálalták az isteni tárkonyos csirkeragu levest. Majd sült húsok kavalkádja következett, s a menüt a híres székely töltött káposzta zárta. A hangulat fantasztikus volt, az élő zenére mindenki ropta a táncot. Hazai szokásoktól eltérően már nem szokás itt a menyecsketánc, így Timi egészen reggelig viselhette a menyasszonyi ruháját. A nagy mulatozásba bizony az ember lába bele is fárad, ezért Sanyi a cipőjét félredobva folytatta a dínomdánomot. A gyerekek kapva az alkalmon ellopták a cipőt, és kizárólag csokis váltságdíj fejében voltak hajlandók megválni a pár cipőtől.
Az ember új társaságba csöppenve szívesen ismerkedik a vendégekkel, s kiderült rajtam kívül egy másik szlovákiai srác is van a lagziban, Charlie, aki Nyitráról származik, viszont már hosszú évek óta Dubaiban él a feleségével. Irtó jó kis nemzetközi csapat jöttünk össze, a következő napokban együtt barangoltuk be Erdély nevezetességeit. A hajnalig tartó buli után egy kis medencei megmártózás után mindenki nyugovóra tért.

A szombati nap természetesen a pihenés, pizzázás, beszélgetés jegyében telt a panzió teraszán. Átrágtuk az előző este eseményeit, melyeken igen jókat szórakoztunk. Természetesen gondoskodtunk arról is, hogy a folyékony halmazállapotú maradékok se romoljanak meg, majd kapva az alkalmon néhányan az esti Székelyudvarhely meghódításába vágtunk. Múzeumok éjszakájának révén meglestük a múzeumot s egy-két szabadtéri programot, majd szórakozni indultunk az egyik szórakozóhelyre. Szerintem gyorsan kiszúrták, hogy nem helyiek vagyunk, mivel magunkat nem zavartatva nem bírtuk ki, hogy ne táncoljunk kicsit.

Másnap egy nagyobb csapattal Erdély nevezetességeit indultunk meghódítani. A túra hosszát lerövidítettük, hogy Sanyiék tündéri kislánya, Sára is bírja az iramot. A kiadós rántott húsos, székely töltött káposztás reggelivel jól betankoltunk, hogy bírjuk aznap a strapát. Úton-útfélen gyakran szembeköszön az emberrel tehéncsorda vagy egyéb jószág. Erdélyben még nagy hagyomány van az állattenyésztés kultúrájának. Többek között Sanyi családja is foglalkozik állattenyésztéssel, így sokféle hazai sajtot, ordát is volt szerencsém megízlelni.
Nagyon tetszett, hogy a fiatal generáció mély tisztelettel van szülei iránt, Sándor is magázza az anyukáját, és „Édesanyám”-nak szólítja.
A komondorok csaholása mellett beültünk tehát a kocsikba és célirányba vettük a Békás-szorost. Körbejártuk a szebbnél szebb vízeséseket, a gyönyörű kilátásokat és megálltunk az egykori ezer éves magyar határnál is. Uzsira a Gyilkos-tó melletti restiben helyi jellegzetességeket kóstoltunk, tejfölös juhtúrós puliszkát egy kis hazai pálinkával. A változatosság kedvéért esti programnak egy kis forró dézsás fürdőzés volt betervezve egy nyugalmas zeteváralji vidéki házban. A tulajdonos bácsika nagyon közvetlen volt, amint megérkeztünk rögtön házi pálinkával kínált bennünket. A felfűtött dézsás fürdőzés teljesen új élmény volt számomra, a környéken viszont nagy hagyománya van. Kis eszem-iszom, dínomdánom után eltettük magunkat holnapra.

A hétfői nap már a búcsúzásról szólt, utolsó közös nemzetközi ebéd, majd búcsú az ifjú pártól és azon kaptam magam, hogy ülök a Pestre tartó buszon.
Hihetetlen gyorsan eltelt ez a pár nap! Nagyon fog hiányozni a jellegzetes székely akcentus: az -e kérdőszócska gyakori használata, az ínycsiklandó székely ízek, a nemzetközi társaság, a pikáns esti traccspartik, Rudi hihetetlen komolysággal előadott viccei, a spontán utazgatások Tonyval és megannyi élmény, aminek részese lehettem. Köszönöm a lehetőséget Timinek és Sándornak! Éljen az ifjú pár!

Nagy Annamária

Címkék: barátság, bikafalva, dézsa, erdély, esküvő, felvidék, gyilkos-tó, hagyományos esküvő, hargita, komondor, lagzi, lakodalom, Románia, székely, székely töltött káposzta, székelyföld, székelyudvarhely, vajdaság