Úgy gondolom, hogy Prágát nem kell senkinek sem bemutatnom részletesen, megkönnyítve ezzel az én feladatomat is, hogy belemerüljek egy tüzetes városbemutatásra. Ha netán mégis kellene, arra ott vannak a tonnaszámra íródott városleírások. Mi most maradjunk az élményeknél, hiszen az efféle örömök garantáltak egy olyan városban, ahol a sört úgy isszák, mint a vizet, a sodort füvescigi aromája pedig olyan gyakori, mint a gyógyszer reklám a tévékben.

Ez az út egy hivatalos esemény köré szerveződött. Kegyeletadási megemlékezésre voltunk hivatalosak, ahol gróf Esterházy János a két világháború közötti felvidéki magyarság ikonikus alakjára emlékeztünk. A megemlékezés a prágai magyarok jelenlétében a Prágai Magyar Katolikus Plébánián folytatódott és fejeződött be délután. Ez egy ilyen laza “esterházys” zarándoklat volt, mely a prágai Ady Endre Diákkör szervezésében a Márciusi Mulatságokban csúcsosodott ki. Kilencen toltuk végig a prágai sörjampeckodást. Jómagam és négy akadémista, továbbá Laci az akadémia “Herr Directoreja” és kedves felesége, Sanyi az akadémia titkára, de nem párttikárja, valamint Attila az intézmény pénzügyminisztere. A szállásunk a legtutibb helyen, a Vencel tér kellős közepén volt. Innen nem volt messze semmi, mivel Prága legnagyobb nevezetességei a városközpontban koncentrálódnak.

Egy félórás regenerálódás a szálláson és mentünk is ki a városba. Gyors pénzváltás akinek kellett, majd az Óváros terére sétáltunk. Az Orloj éppen renoválás alatt van és le volt takarva, így kicsit belerondított a környezetbe, de az összkép így is lenyűgöző. A téren éppen egy svéd csávó szórakoztatta a jónépet bazári majom módjára. Flúgos volt, mint az atom, de tudott valamit a viking, mivel sok bámészkodót magaköré vonzott. Én a rögtönzött performanceját nem néztem végig. Jeleztem a többieknek, hogy én addig kisétálok a kedvencemhez, a Károly hídhoz. Itt is egy komoly tömegnyomor fogadott, melyre úgy voltam felkészülve, mint annó a magyar pop Szikora Robi csikidámjára. Mondtam is magamban, hogy nesze neked globális turizmus, majd a háttérben hallom, hogy egy helyi kurjant oda a másiknak, mondva, hogy: “Te is prágai vagy? Már nem is tudom, hogy mikor hallottam itt cseh szót a hídon.”

A többiek lassacskán beértek engem. Mivel már sötétedett és a gyomor is nekilátott korogni, így beültünk egy hangulatos vendéglőbe, mely a város Kisoldalán (Malá strana) volt. Utólag választhattunk volna jobbat is, mivel ezzel egy kicsit mellélőttünk. A helység ahol ültünk egy kicsit hideg volt, a kajával még nem volt gond, bár Sanyink – elmondása szerint – kacsája jó hogy nem hápogott még, de a többiek nem panaszkodtak. A knédlivel és a sörrel bevégezvén ismét a hídon átsétálva tettünk egy kisebb kört az óvárosi részeken. A séta emésztésre jó volt, de azért a város esti hangulata is odacsapott rendesen. Mivel még azon az estén tervben volt, hogy kimegyünk a prágai magyar egyetemisták által szervezett mulatságokra, így nem ittuk le magunkat totál részegre. Beültünk még egy vendéglőbe, ahol saját készítésű söröket szolgáltak fel. Onnan visszatérvén a szállásra, taxiba pattanva kivittek minket a helyszínre. Az ital összetétel ott sem változott – folyékony arany, sűrű fehér habbal a tetején. A háttérben szólt a magyar muzsika és dübörgött a táncház. A csapat egy része éjfél körül lelépett, beleértve magamat is, mivel reggel még egy intenzív városnézésre határoztuk el magunkat. A többiek akik ottmaradtak, azok természetesen végigdöglötték a maradék napot.

Én már reggel hétkor talpon voltam. Nyolc után a csapat fele nekiindult a városnak. Az időjárás is kegyes volt hozzánk. Időnk engedte, hogy a Hradzsinba is felsétáljunk. Egyszóval teljes mértékben kimaxoltuk a prágai ottlétet.

A déli órákban Sanyi beizzította a minibuszunkat, nekünk pedig nem volt más dolgunk, hogy beleülve kitartsunk Martosig, hiszen várt minket még egy kiadós képzési hétvége, valamint vasárnap Budapest.

Borka Zoltán

Címkék: Csehország, híd, hradzsin, magyarok, mulatság, orloj, óváros, prága, sör, sörjampec, táncház, vencel