Vajdaság nem először és utoljára. Ha pedig február, akkor adva van egy kiadós disznóvágás a magyarországi kunok által alapított Bácsfeketehegyen. Lassan kezd ez hagyománnyá válni, amit mi nem bánunk. Kórizs Józsi családja és barátai ismét kitettek magukért. De ne szaladjunk ennyire előre.

Szerencsére idén senkit sem hagytunk a határon. Tavaly az egyik utas személyigazolványa volt lejárva. Mindent bevetettünk, hogy átjusson velünk, de kudarcot vallottunk. Idén ez a hercehurca kimaradt, így Szabadkára gond nélkül érkeztünk. Míg a többiek szusszantak az estére, addig az Experience Balkan elnökségével Tavankútra repesztettünk, hogy a júniusban sorra kerülő bunyevác nemzetiségi sétát pontosítsuk. Ez a kicsiny település a szerb oldalon terül el, ahol nagyszámú bunyevác közösség él. Hogy kik a bunyevácok abba most nincs időnk belemerülni. Arra ott lesz a júniusi alkalom, hogy egy nemzetiségi séta keretén belül megismerd a Kárpát-medence egy kisebb népi szeletét. Körbe jártuk azokat a helyeket, ahová az érdeklődőket el lehet hozni.

Estére visszamentünk Szabadkára. Rá kellett készülni a másnapi programra. Pálinkázás, nagy zabálás, majd egy undeground partyval zártuk az éjszakát. A kajáláshoz visszatérve ismét bebizonyosodott, hogy a Vajdaság, de unblock az egész Balkán nem vegánnak való vidék.

Az elkövetkezendő sorok szintén erről fognak tanúskodni. Tehát ha nem bírod a vér, a hús és állati belsőségek látványát, akkor ez a beszámoló nem fogja elnyerni tetszésedet. Ellenben, ha azt vallod, hogy márpedig a disznó arra van, hogy feldolgozzuk és a belőle készülő finomságokat megegyük, akkor légy üdvözölve a Kórizs Józsi “mennyei disznóságában”. Reggel kicsit csúszva indultunk meg Bácsfeketehegy felé. Előtte megálltunk egy reggeli kávéra Lovčenacon (Szeghegy).

Józsiék vártak minket. Üdvözöltem lovamat, akit a többiek elmondása szerint tavaly leakartam itatni, majd csizmát húzva vártuk az ítéletet a disznó felett. Nem szenvedett sokat. A feldolgozása gyorsan és profin ment. A lángos és a meggy – körte – szilvapálinka szentháromsága már reggel be volt készítve nekünk. Fogyott rendesen minden, éhen nem maradtunk. Ez csak a kezdet volt. A folyamatos evészet és ivászat elérte hatását. Késő délutánra kaptunk egy kis pihenőt (etnoház, tekézés) Józsiéktól, mert estére vártak ismét minket. A sarma már rotyogott a hatalmas fazékban, a hájas tészta, a pálinkák és a borok bekészítve. A helyiség megtelt a helyiekkel és kezdetét vette a mulatozás. Közben mélyebben megismerhettük a kunok betelepülésének történetét, a régió második világháború alatti megpróbáltatásait, sőt egy volt magyar katona is mesélt a koszóvói háború történéseiről. Engem érzelmileg annak a krajnai szerb férfinak a története érintett meg, akit a délszláv háború idején űztek el a horvátok szülőföldjéről és a vajdasági magyarok között lelt megnyugvásra. Egy kívülállónak nehéz megítélni, hogy mily borzalmak játszódtak le huszonöt évvel ezelőtt a balkáni rengetegben. Mindenki egymás ellensége volt. A nacionalista és soviniszta téboly emberek ezreit tette nyomorúságossá. Azért is kell mindig azon munkálkodni, hogy ilyen Európában ne ismétlődjön meg.

A másnap klasszikusan másnaposan kezdődött. Emlékfoszlányok maradtak arról az esetről mikor a szállásunkra visszatértem, bár eléggé zavaros az egész. A reggelit Józsiéknál ettük. Én csak ettem volna, mert a gyomrom ellenkezett. Egyébként a társaság is eléggé le volt strapálva. Azon volt mindenki, hogy a lehető leghamarabb otthon ágynak tudjunk dőlni, így az utolsó napra a programtervezet is megcsúszott. Bácsfeketehegyen zárásként megnéztük azt a vályogházat, mely az elsők között épült a kunok betelepülésekor.

Szabadkát végigszenvedtem, Szegeden a fürdőzést dobtuk, mert időben csúszásban voltunk, de legalább nagy örömömre sikerült elérnem az utolsó vonatot, ami hazavitt Érsekújvárba.

Borka Zoltán
Borka Zoltán és Huszty Zoltán

Címkék: bácsfeketehegy, bunyevác, disznóvágás, etno, kunok, magyarok, meggy, nemzetiség, pálinka, szabadka, szeghegy, Szerbia, tavankút, teke, underground, vajdaság