Közösségi oldalaink (ha van) virtuális téli fényképalbumai decembertől februárig hemzseg a Tátrától, Ausztria síparadicsomaitól stb…Ez a természetes, most van szezon. Késő tavasszal, valamint nyáron pedig megérkezik a váltás. Síléc helyett naptej, hóangyalkásszelfi után jöhet a homokba rajzolós, nem utolsó sorban pedig a jókedv és hormonjaink mellett testünk is kivetkőzik magából bikinire. Minél messzebbre, minél délebbre, melegebbre vágyunk. Nagyvonalakban talán így lehetne vázolni az utazás két fő irányzatát.

Mi lenne, ha jövőre nem így történne? Sokaknak a tél egy holt időszak, s ha síelni nem mennek, vagy nem tudnak, akkor eszükbe sem jut, hogy utazhatnának. Én is téli punnyadós voltam, amíg egy ajándék nem ébresztett rá, hogy mit hagytam ki idáig.
A jó hír az, hogy nem kell messzire menni, és téli sport rajongónak lennünk, hogy valami csodát lássunk zimankó idején. Azt mondom, hogy ha tél, akkor irány Horvátország! Igen, Horvátország! A Balkán eme csodálatos része olyan sokszínű, hogy nagy hiba lenne, ha úgy tekintenénk rá, mint kellemes nyári üdülőhely, ahol az Adria hűs habjaiban elviselhetőbb a hőség.

Horvátország nem merül ki a tengerparti csücsükében. Az országon belül van egy hely, egy mesevilág, amelyet többek között Winnetou is népszerűvé tett: a Plitvicei-tavak tórendszer, amely eddigi életem legőszintébb „úristendeszép” felkiáltását hívta fel belőlem. Maga a tórendszer többféle módon megközelíthető, különböző kapuk más-más erősségű útvonalat kínálnak, hajókázásra is lehetőség van, ez pihentetőbbé és gyorsabbá teszi a közlekedést. Én az 1-es kapu B útvonalán közlekedtem, amit csak ajánlani tudok, mert nagyon szépen kiépített, megadja azt az élményt, hogy szó szerint eggyé válhatunk a vízzel, e mellett biztonságos, precízen kiépített vonal. Kiváló terep elmélkedéshez, gyönyörködéshez, romantikázáshoz, a család elkápráztatásához vagy irigy ismerősök generálásához. Mindenki megtalálhatja a magának megfelelő pályát. Van 4,6 vagy akár 8 órás barangolás is. Számomra a bejárt terep (1B) azért volt megfelelő, mert nem teljesíteni mentem vagy erőnléti edzésre, csupán szépségre, nyugalomra és egy jó nagy sétára vágytam valahol idegenben. A piszkos anyagiakat tekintve, mindenféle kedvezmény nélküli felnőttként 55 kunáért életem és emlékezetem része lett ez a természeti kincs.

Aki eddig elolvasta a szösszenetet az gondolhatja magában, hogy a találó cím után nem erre számított. Nem arra, hogy egy teljesen közismert turisztikai látványosságról szaporítom tovább a róla szóló dicshimnusz sorait. Megértem. De ennek a történetnek nem is annyira a helyszín, mint inkább a tél a főszereplője. Nagyon sok ismerősöm posztolt már szebbnél szebb képeket, meghatódott szelfiket a vízesés előtt. Szép fotók voltak, azzal az aprócska szépséghibával, hogy minimum rajtad kívül egy japán turistacsoport is szerepelt a felvételen, ha akartad, ha nem (egyébként nagyon bírom a japán turistákat). Nyáron és szezonban, bármilyen gyönyörű is az egész, elkerülhetetlen, hogy ne szuszogjon több száz idegen ember a nyakadban, várakoznod kell a fahidakon, hiszen szűk és te meg egy csoport már azért elég sokan vagytok, és a csendet szerintem felejtsd el. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nyáron ne utazzunk oda és ne nézzük meg. Azt szeretném sugallni csupán, hogy ne csak úgy gondolkodjunk a tavakkal kapcsolatban, hogy 35-40 fokban az igazi, amikor szép zöld és buja minden. Biztosan elképesztő látványt nyújthat és a maga nevében egzotikus is az élő és vibráló természet. Én csak a perspektívaváltást hangsúlyozom. Új szemszög, más élmény. Reggel 9-ig érdemes elkezdeni az útvonalat, hogy ne zavarjon senki, hogy ne csak láss, hanem megéld, amit a szemed és a tudatod befogad. Ha a szürkének 50 árnyalata van, akkor itt a víz kékjének 150, nincs az a festőpaletta, amin ki lehetne keverni ezt a csodálatos kékséget. Hiába, a természet a legjobb grafikus. Gondoljunk csak bele? Autóval, busszal elérhető távolságban van tőlünk egy ilyen tünemény, nem kell északra, Norvégiáig mennünk hasonló élményért (bár biztosan megéri). A szépségsokk után, emberbarát áron megpihenhetünk és élvezhetjük a horvát konyha finomságait a park területén lévő étteremben. A Hotel Jezero szolgált két napig otthonomul. Tiszta, barátságos, korrekt hely, amely egész évben várja a látogatókat és konkrétan a 2-es kapu bejárata mellett található. Kiváló angol nyelvtudás és az általam már jól ismert horvát vendégszeretet lengett körül abban a két napban. Nem utolsó sorban, a hozzám hasonló ételimádók, meg lesznek elégedve az étteremben rendelt balkáni finomságokkal. A szoba nyitott teraszajtaján beszűrődő vízesés monoton susogása kellemes altatóként szolgált számomra, igazán autentikussá téve a szállásomat és édesebbé az álmomat.

Végezetül azt meg kell hagyni, hogy az idő nagyon kegyes volt, induláskor 13 fok volt, estére viszont olyan hóesésben volt részem, mint már nagyon régen, utoljára gyerekkoromban. De mi utazók tudjuk, hogy vagy a legjobb barátunk, vagy a legnagyobb ellenségünk az időjárás. Most úgy döntött, hogy jóban leszünk. Légy vagány, törd meg a rutint és a hagyományt. Utazz télen Horvátországba és fedezz fel egy csöppnyi balkáni Északot itt a szomszédban!

Sárik Éva

Címkék: balkán, Horvátország, kommersz, kuna, plitvice, tórendszer, utazás, winnetou