Durván huszonnégy órás utunk után azt vettem észre magamon, hogy a tbiliszi-i reptéren állok és bambán várom a poggyászomat. Marcell sem nézett ki jobban, ő már gondolatokban az ágyára gondolt. Szerencsére volt transzfer is intézve nekünk, vártak is minket: a taxis fószer és a fehérorosz srác, aki szintén ugyanarra jött mint mi. Váltottunk lóvét, majd a szállásunkra gurultunk. Reggel fél nyolc lehetett, becsekkolás, fel a szobára, Marcell meg már az ágyban. Esélyem sem volt, hogy felrázzam, bedobta a törölközőt. Én a frissítő zuhany után egy jót reggeliztem, váltottam pár szót Juskó Tomival az összekötőnkkel, aki szintén hivatalos volt a fórumra, majd városnézésre indultam a többiekkel.

A szálloda, ahol a szállásunkat biztosították valahol a szürke panelek és tömbházak között magasodott. Hát nem volt valami szép látvány. Erre a depresszív hangulatra rápakolt még a metró aluljárója. Nagy szürke falak és sötét színek, olyan lehangoló volt az egész, hogy majdnem elsírtam magam. Ráadásul az időjárás is eléggé ködös volt, tehát minden adva volt, hogy én is már az első nap “depresszióba” essek.

Aztán nagyot fordult a világ. A város szépen kezdte megmutatni igazi báját. Előbújtak sokat megélt épületei, templomai, szobrai, hangulatos utcácskái és az élet elkezdett pezsegni. Bizonyos történelmi korokból megmaradt épületei szépen váltogatták egymást, nem zavarva a másikat. A város fellegvára büszkén magasodott a grúz főváros felett. Tbiliszi földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően közkedvelt célpont volt az arra járó hódítók számára. A történelem lenyomata aktívan a város testén van. Tbiliszit ez teszi igazán sokoldalúvá és titokzatossá. Váltogatva történelmi ruhatárát, hol a keresztény és az iszlám hódítás nyomait látod vagy éppen a szovjet időkből megmaradt hatalmas palotákat. A fővárost a Kura folyó szeli ketté, tetézve ezzel a bájos hangulatot. Egy finom ebéd után délutánra vissza kellett mennünk a szállásunkra, mivel a fórumon kötelező volt a részvétel. Itt most ugorjunk egy napot. A hivatalos programok, és csoportmunkák ezen az oldalon legyenek felejtősek az olvasó számára.

Amit meg kell még említeni Tbiliszi esetében, az a gasztronómia. A grúz blokkot egy nagyszerű vacsorával zártuk. A fogásokat nem is számoltam, csak ettem és ettem. A kajákhoz a fehér vagy vörösbor tökéletes kisérők voltak. Közben ment a grúz ének és tánc.

Tbiliszibe még később volt lehetőségünk eljutni, a kaukázusi programjaink során. Miután elvonatoztunk Bakuba, majd onnan vissza, egy hétig Misaktsieliben voltunk. Az egy kicsiny grúz falu, ahol különféle projekteket és csoportmunkákat kellett elkészíteni.

Azon a bizonyos egy szabad napon még Tbiliszi előtt megálltunk egy régi keresztény templomnál. Ott találkoztunk szintén más csoportokkal, akik hasonló programokon vettek részt. Mikor Marcellnek odakiabálltam, hogy: “Marcell baszki, nekem nincs apróm!” rögtön vágták, hogy itt magyarok is vannak. Le is szólítottak engem, sőt a csapatukban még szlovák csaj is volt, így vele is tudtam beszélni – kapcsolatépítés a javából.

Miután kilevegőztük magunkat, volt még egy fél napunk a városra. Kabinos felvonóval felvitettük magunkat a fellegvárba. Ott szétnéztünk, utána szétgyalogoltuk a lábunkat, sőt még egy tango estére is betévedtünk. Először helyünk sem volt, de mivel a csajok késtek és kint vártuk őket, addigra bent – látva, hogy még az étterem előtt vagyunk – varázsoltak nekünk helyet.

Így összevetve az első benyomásom Grúziáról abszolút pozitív. Sajnos sok mindent nem is láthattunk. Sőt, vannak olyan régiói, ahol továbbra is puskaporos a hangulat. Aki szereti ezeket a helyeket, ahol továbbra is “rezeg a bokor”, akkor ne várakozzon. Menjen neki a dolgoknak!
Mi Bakunak mentünk neki, még a szovjet időkben összehegesztett vonattal. Több, mint tizenkétórás éjjeli út után, reggel csípás szemekkel arra lettünk figyelmesek, hogy már Azerbajdzsánban vagyunk. Történetünk ezzel még nem ért véget…

Borka Zoltán
Borka Zoltán és Piekarski Marcell

Címkék: fellegvár, gasztronómia, Grúzia, kaukázus, kura, sokoldalú, tbiliszi, történelem