Problémamentes megérkezés Tiránába. A közel másfél órás gondtalan út után az autókölcsönzőhöz sétáltunk, ahol a bérelt autóink vártak. Szép kis séta volt, mivel az albánok úgy gondoltál, hogy tesznek egy hatalmas kerítést oda, ahová inkább járdát tehettek volna, jelezve, hogy merre vannak az autókölcsönzők. Így az egész területet meg kellett kerülnünk.

Na itt azért már profibb volt az ügyintézés és a kiszolgálás. Míg Szkopjéban mondhatni úgy dobták utánunk a kulcsot, hogy “nesze nektek parasztok, takarodjatok”, addig itt – bár időigényesebb volt – minden tüzetesen leellenőriztek és adták át a kocsit. Csomagjaink elhelyezése után a szállásunk felé gurultunk. Előtte mondtuk is, hogy lassan jó lenne enni, mivel az ebéd kimaradt a programból, a gyomrunk pedig már aktívan jelzett ez ügyben.

Kemény egy órát autóztunk a tiranai forgalomban, ami számomra maga volt a káosz. Itt az “erősebb kutya b*szik” tétel érvényesül. Dudálnak, a körforgalomban annak van előnye, aki egyszerűen előz, leállnak az út közepén és leparkolnak, az indexelés náluk felejtős és még sorolhatnám. Karcolások nélkül megtaláltuk a szállásunkat, ami a belvárosban volt, mondhatni egyik szűkösebb utcájában. Le is parkoltattuk a kocsinkat, erre jött egy helyi fickó, hogy itt nem lehet parkolni. Mondtuk neki, hogy ide jövünk a hotelba, majd készségesen segített nekünk, sőt mondhatni az egész ottlétünk során biztosította számunkra a parkolóhelyet. Szerintem ő valami helyi “maffia” lehetett, folyton ott irányította az embereket és ült a hotel melletti kávézóban, a helyi albán öregek társaságában.

Na végre itt vagyunk, mondtam magamban. Már nagyon éhesek voltunk. A recepción két lány várt minket. Erre arra eszmélünk, hogy a “newyorkos” Peti csak úgy szimplán lesmárolja az egyik csajt. Néztünk, mint a moziban. Ez igen, itt sem vagyunk és már az albán csajokat “döngessük”. Aztán persze kiderült, hogy ismerik egymást, sőt a lány – akit Anessának hívtak – és Peti egy párt alkottak. Kellemes meglepetés volt számunkra és örültünk is, hogy segítségünkre lesz egy helyi, aki segít eligazodni a fővárosban.

A szobák kiosztása után egy kis pihenő jött. Felvázoltam röviden a hat napos albán hadműveletünk pontjait, majd korgó hassal nekimentünk a városnak, hogy találjunk egy éttermet, ahol egy jót tudunk enni.

Így elsőre nehezen ment. Először lóvét is kellett váltanunk, utána a környéken – ahol voltunk – kiválasztani a helységet, ahová kiülünk. A csapaton láttam, hogy egyre ingerlékenyebb. Végül döntöttunk, hogy hova ülünk le. A neheze csak most jött, mivel minden albánul volt leírva, a pincérfiú pedig az elején nem állt a helyzet magaslatán, mivel hirtelen kilenc ember tódult be hozzájuk, de szegényke legalább igyekezett. A végén már azon voltunk, hogy inkább kikérjük az egész étlapot, csak már együnk valamit. Szerencsére Anessa sokat segített a fordításon és lassan, de elkezdtek jönni a kaják az asztalra – kenyerek, saláták, mártások, sültkrumplik és klasszikusan a csevap. A nap diadala volt, hogy kajához jutottunk. Elpusztítottunk mindent, ami a tányérokon volt és mindössze öt-hat euró körüli összeget hagytunk ott fejenként.

Az este folyamán még felsétáltunk a város főterére. Mondhatni ráncfelvarráson esik át az arculata, de nekem a hangulata igen bejött. Az éjszakát egy Bossa Nova nevű bárban zártuk. Ott nyugodtan eliszogattunk, kipihenve az aznapi hajtást. Tele volt fiatalokkal, szólt a bossa nova és a reggae. Tiranában sok jó hely van, ahová be lehet ülni, tömve fiatalokkal. A főváros rögtön elnyerte tetszésemet. Abszolút ajánlom mindenkinek. És még hol voltunk a végétől…

Borka Zoltán
Kádek Péter, Kázmér Miklós, Marika Fördös

Címkék: albán-trip, Albánia, autókölcsönző, balkán, kaja, közlekedés, maffia, tirana, vacsora