A fal felhúzva, a gyerekek iskolába mennek, öregpapák már a kávézóban ülnek, nyüzsgés ezerrel – ez egy laza hétfői nap az utcánkban. Mi is korábban reggeliztünk, mivel erre a napra látnivalóból volt elég és a kilométerek száma is legtöbb volt ezen a napon.

Az Ardenica Monostor nem itt volt a szomszédban, így reggeli kilenc előtt már a tiranai forgalomban birkóztunk a többi sofőrrel. Külön tudományt érdemel Tiranából kijutni, bár a másik autó utasai – melyet Kádek Peti vezetett – nem izgultak mivel neki ez a forgalom nagyon fekszik és rally módban átverekedte magát az ötsávos körforgalmon is, ami hivatalosan csak kettő volt. Szerencsére karcolás nélkül gurultunk be mi is a monostor alá. Közel fél órát voltunk ott, ahol a helyi “idegenvezető” körbevezetett minket a monostoron belül. Az egyik leglátogatottabb kultúrális örökség Albániában.

A monostortól nem messze terült el Apollonia ókori városa, már ami megmaradt belőle. A területén egy archeológiai park van kialakítva. Aki szereti a történelmet, annak igazi csemege volt, aki nem, annak szerintem időpocsékolás a helyszín. Mivel a programot én állítottam össze, azért a többieknek le kellett nyelni ezt az egy órát. Ettől függetlenül senki sem panaszkodott. Kikapcsolódásnak tökéletes a helyszín.

Az órák gyorsan peregtek, sőt délután hat körül már sötét volt. Berat városába – mely a Balkán egyik legszebb városa – fél három körül érkeztünk. A várnegyed bejáratánál parkoltunk le. Aztán mondhatni mindenki szétszéledt. Én egyedül jártam be a terület legnagyobb részét. Nagyon hangulatos, visszarepültem legalább ötszáz évet, hiszen épületei mintsem változtak az évszázadok alatt. Ráadásul elég sokan laktak a várnegyedben, főleg az idősebbek maradtak ott. Az egyik idős néni be is hívott magukhoz, sőt egyenesen leültetett engem az ebédlőjükben és hozta is a kávét. Egy kicsit meg is voltam szeppenve, a két nagymama társaságában. Vendégszeretetből csillagos ötös, bár éreztem, hogy lehet valamit rám akarnak majd sózni. Nem voltam bunkó. A kedvességükért vettem pár apróért egy kötött téli sapkát.

A várnegyedből leautóztunk az óvárosba. Az “ezerablakos város” Albánia egyik szimbóluma. Kedvelt turisztikai célpont, köszönhetően világörökségi státuszának. A fehér lakóházak és azok ablakaik ikonikus darabjai az albán hagyományos építészetnek. A nap végére beültünk az Osum partján található egyik étterembe. Szépen rá lehetett látni az óváros épületeire és mecsetjeire.

A vacsora után nem maradt más hátra, hogy visszemenjünk Tiranába. Az út nem volt zökkenőmentes. Minket a GPS bevitt a földekre és olyan útra akart minket vinni, ami nem is létezett. Szinte elfogyott az aszfalt alólunk. Hát igen, egy kicsit eltévedtünk az albán rengetegben. A közel húsz perces töketlenkedés után sikerült visszatalálnunk a helyes útszakaszra. A másik autónk sem járt jobban. Az elmondásuk szerint ők szerpentineken keresztül jöttek. Érdekes, mert mi szerpentineket nem láttunk. Két, teljesen más útvonalon jöttünk vissza, viszont csak öt perc különbség volt a megérkezésünk időpontja között.

Késő estére még kimentünk egy gyors kávéra, abba a kávézóba, amit már öt napja kinéztünk magunknak, de időnk még nem volt rá eddig, hogy bemenjünk oda. Jó választás volt, hiszen kávéjuk finom volt, a kiszolgálás gyors és a pincérlányok is helyesek voltak. Meg is beszéltük, hogy a holnapi utolsó reggelink után itt kezdjük a napot, majd innen indulva Durresben zárjuk az albán portyánkat.

Borka Zoltán
Kádek Péter, Kázmér Miklós, Marika Fördös

Címkék: albán-trip, Albánia, apollonia, ardenica, balkán, berat, ikonok, nagymama, örökség