Elérkezett az utolsó nap is. Mivel a repülőgépünk Budapestre késő délután repült csak vissza, így adva volt, hogy ezt a napot is kitudjuk használni. Az utolsó közös reggelink után – ahogy előző este megbeszéltük – elmentünk a kiválasztott kávézóba, bedobni egy napindító “kaffét”. A környék egyébként nagyon jól nézett ki. Régi panelházak voltak modernizálva és azok között rengeteg kávézó, kisebb étterem és egy nagy piac. Aki akart az most szuveníreket is tudott venni. Tíz után volt a kicsekkolás a szállásunkról, majd a GPS-be bepötyögtetve Durres adatait, magunk után hagytuk az albán fővárost. Megjegyezném a szálláson töltött napok során volt olyan érzésem, hogy ebben a hotelban ennyi ember ennyi ideig nem lakott már egy jó ideje, mivel mindig körbe voltunk ugrálva. De ez legyen a mi szerencsénk!

Tirana elhagyása előtt még egy gyors pénzváltást kellett beiktatni, mivel az autókat megtankolva kellett visszavinni, ezért szükségünk volt albán lek-re (hivatalos fizetőeszköz). Természetesen Kádek Peti ebből sem csinált nagy gondot. Mivel neki nagyon fekszik az albán közlekedés, és a kirándulás végére már nagyon felvette az ottani szokásokat, így “megengedte” magának, hogy a körforgalomban leálljon, kiszálljon és pénzt váltson.

Kevesebb, mint egy óra az út, Albánia legnagyobb kikötővárosába. Központja már simán felveszi a versenyt a szegényebb dél-olasz városokkal. Durrresben nem csak a tengerben pancsolhatunk, hanem találkozhatunk római romokkal, középkori várfallal mecsettel és templommal. A város ráadásul Olaszország közelsége miatt erősen olaszos hangulatot áraszt. A szállodák gombamódban szaporodnak, mivel egyre több külföldi fedezi fel magának a környéket. Nyáron a tikkasztó hőségben a pálmafák árnyékában és a tengerparton életre szóló élményeket lehet szerezni.

Nyugodt, egy órás korzózást iktattunk be a belvárosban. Mivel a trilece-t egész idő alatt reklámoztam, így mindenkivel megkóstoltattam. Szerencsére mindenkinek ízlett. A hatodik napon már a fáradtság jelei is mutatkoztak rajtunk, így a durresi kiruccanásunkat nem vittük túlzásba. Főleg a tengerparti sétányon voltunk, szép panoráma képeket csináltunk, én még íjaztam is egyet, majd zárásként kiültünk az egyik étterem teraszára. A pincérek nagyon segítőkészek voltak és a kaja is nagyon finom volt. Az albán kirándulásunk során ott kaptuk meg a legprofibb kiszolgálást. A csapatból mindenki pizzát evett, kivéve Miki. Ő valamilyen halféleséget próbált ki. Egyébként hat napon keresztül halra volt kiéhezve. Az utolsó napra az ő kívánsága is teljesült.

Fél négy környékén indultunk el, mivel még a kocsikat is le kellett adnunk. Gond egy szál se. Itt már fogadtak minket, nem úgy, mint Szkopjéban. Anessának megköszöntünk minden segítséget, majd következtek a búcsúpuszik. Mivel a reptér nem valami nagy, így könnyen odataláltunk a kapunkhoz. A budapesti járatunk időben indult volna el, ha az egyik utas nem kap pánikrohamot. Végül a fiatalember úgy döntött, hogy leszáll. Kicsit megkésve, a kora esti órákban landoltunk Budapesten. Innen már a csak egy órás autózás várt ránk, hogy haza érjünk.

Borka Zoltán
Kádek Péter, Kázmér Miklós, Marika Fördös

Címkék: albán-trip, Albánia, balkán, durres, GPS, hazaút, pálmafa, tengerpart, trilece